Keménykalap és krumpliorr

Janik László - Csukás István - Varga Bálint

A történet

Group-73.png

„Mit tehetünk, ha egy jó barátunk beteg és az egész szünetet a szobájában kell töltenie? Csináljunk neki egy cirkuszt! Öt barát ennek szenteli az idejét, s közben izgalmasabbnál-izgalmasabb helyzetekkel néznek szembe. Először is, nem egyszerű egy cirkuszt megszervezni. Kell hozzá egy cirkuszigazgató, aki egyben állatidomár is. Kell bohóc, zsonglőr, gumiember, légtornász, csodafakír, és még sokan mások. Miközben azonban az előadásra készülnek, kiderül, hogy az állatkertből rendszeresen lopják a görög teknősöket. A beígért jutalom reményében hőseink nekilátnak felgöngyölíteni a bűntényt… Generációk nőttek fel Csukás István mára már kultikussá vált ifjúsági regényén. A könyv és a televíziós sorozat után most a Roxínház színpadán családi musical változatban is végignézhetjük, átélhetjük kis Rece és a Vadliba őrs kalandjait. Az előadás során színre lépnek Csukás István regényéből és a filmből jól ismert alakok: Bagaméri, a fagylaltárus, Lópici Gáspár, az utca hírmondója, és új szereplők is megjelennek, hogy segítsék a gyerekcsapat eddigi legnagyobb tervének a végrehajtását.”

Sajtó

Group-73.png

Janik László, a Keménykalap és krumpliorr című musical szövegírója és rendezője már gyermekkorában nagyon szerette Csukás István történetét. A gimnáziumban mögötte ült jó barátja, Kovács Krisztián, aki a filmsorozatban Kis Rece szerepét játszotta. Véleménye szerint a Keménykalap és krumpliorr nehéz ügy: a történet nem színpadra készült. Rengeteg a helyszín és a szereplő, ezért a dramaturgia során meg kellett válnia bizonyos kisebb szerepektől, eseményektől. – Nagyon összetett és szövevényes munka volt, még a próbák alatt is alakítani kellett – árulta el. Hangsúlyozta azonban: a nagy klasszikusokkal – mint Lópici Gáspár, Bagaméri és fagylaltoskocsija vagy az állatkert igazgatója – természetesen találkozni fog a közönség. Sőt a történet pattanásos szereplője a Janik-féle feldolgozásban retro nevet és egy saját Svindli-dalt is kap.

Hasonló művek

borító

Egyfelvonásos

Janik László - Nógrádi Gábor - Varga Bálint

5/5
gallery_m_2926

Egyfelvonásos

Janik László - Mátyássy Szabolcs

5/5

Jaci

„Bemutatták Szegeden, Kaposváron, Gödöllőn és Veszprémben is. Szereintem még bőven van benne.”

Janik László

https://kemenykalap.blog.hu/

michael-easterling-1150910-unsplash-e1562322017311.jpg

Thom Greger

L.A.Review of Books